Az Anonymous állítólag meghekkelte a Sberbank rendszerét

in bitcoin •  2 years ago 

Anonymous -min.jpg

A hekkerekből álló kollektíva a saját elmondása alapján sikeresen betört Oroszország legnagyobb bankjának, a Sberbanknak a rendszerébe.

A közösségi médiában jelentették be, hogy rengeteg információt osztanak meg, köztük emaileket, telefonszámokat, címeket.

A YourAnonOne Twitter fiók, amely vélhetően a közösséghez tartozik, a héten osztotta meg, hogy a támadás sikeres volt, így a Kelet-európai régió, és Oroszország legnagyobb bankja, a Sberbank a trófeáik közé került.

A moszkvai székhellyel rendelkező pénzintézet, amely a becslések szerint az orosz banki eszközök harmadát kezeli, számos európai országban van jelen, főleg a poszt-szovjet területeken.
https://twitter.com/YourAnonOne/status/1526583749797986309

Az ukrajnai inváziót követő nyugati szankciók alaposan felforgatták a működését, és február végén a bank úgy nyilatkozott, hogy kivonul az európai piacról.

Egy másik, gyaníthatóan szintén az Anonymoushoz köthető Twitter-felhasználó részletezte is az eredményeiket, és elmondta, hogy a megszerzett adatbázisból 5030 emailt, telefonszámot és címet tudott kinyerni. A Sberbank hivatalosan még nem kommentálta az esetet.

A bejegyzésben egy linket is elhelyeztek, ez egy több excel-táblát tartalmazó archívumra mutat. Ezekben 2016-os információk találhatók a bank széfjeiről, azok tulajdonosáról, különböző tőzsdei kereskedési szerződésekről, és még néhány hivatalos iratról.

Nem sokkal azután, hogy Oroszország megtámadta Ukrajnát, a hekkercsapat nyilvánosan kiberháborút hirdetett az oroszok ellen, és azt mondta, az ország internetének a szétzilálása a céljuk.

Még márciusban azt mondták, hogy publikáltak 28 GB dokumentumot, amelyek az Orosz Központi Bankhoz tartoznak, többek között néhány titkos megegyezést is, amelyet a pénzügyi hatóság kötött.

Májusban pedig az egyik közeli hekkercsapat, a Network Battalion 65 jelentette be, hogy feltörték a népszerű orosz fizetési szolgáltató, a Qiwi rendzerét.

Forrás: https://www.kriptoworld.hu/az-anonymous-allitolag-meghekkelte-a-sberbank-rendszeret/

Authors get paid when people like you upvote their post.
If you enjoyed what you read here, create your account today and start earning FREE STEEM!