Picike Poloniex körkép 03.28!

in crypto •  7 years ago 

Ez nem befektetési tanácsadás, tehát ha ezzel a szándékkal álltál neki olvasni ezt az elemzést akkor itt be is zárhatod az oldalt, viszont ha a jelenlegi mozgásra illetve az adott szituációból következtetve arra vagy kíváncsi, mi várható, akkor jó olvasást kívánok!

cryptoparaszt.jpg

BTC, az órás idősíkon látható alakzatok, befektetők számára egyáltalán nem alkalmasak, kereskedők számára is csak nagyon óvatosan ajánlott, amire azonban alkalmas az nem más mint az adott pillanatban láthatom a mozgást kicsit közelebbről is lássuk és hogy vannak e benne felfelé mutató alakzatok, amelyek be is jönnek vagy csak lehetőségek, amik egyenlőre még elhalnak, viszont csökkenő irányba elég szépen megvalósulnak.
Visszatérve a chartra, sajnos egyenlőre nem jó amit látunk, ugyanis az impulzus követő ABC hullám elég pici lett, mivel csak az 50-es mozgóátlagig 8145$-os szintre tudott visszaerősödni. Majd ennek folytatásaként szintén egy csökkenő irányba mutató ABC hullámot tudtunk zárni, ami majdnem egy szinten van az impulzus zárásával. És ez ebben a formában már egy elég gyanús oldalazó mozgásra utal, amit sürgősen el kellene hagyni felfelé, különben baj lesz belőle. Be is rajzoltam az oldalazó sávot, amin belül most felfelé kellene megindulni és ki is lépni belőle, majd egy vissza teszt után tovább emelkedni. Kék körrel megjelölt ABC hullám után, ugyancsak egy csökkenő ABC hullámot kellett volna az impulzus helyzet látnunk, amivel hasonló szituációt kerülhettünk volna el, mint amiben most is vagyunk. Tehát ez a most látható két ABC hullám elég fontos a folytatás szempontjából, tud e egy fordulatot eredményezni vagy csak egy kisebb pihenő a 6000$ felé vezető úton.

btcusdt 1h.PNG

Coinbase, sokat itt sem haladtunk előbbre, továbbra is a csökkenő sáv támasz szintje közelében próbálkozik az ár valamelyik irányba elmozdulni, ez nagyon nem sikerül, tehát inkább azt lehet mondani semmi sem történt csak egy apró jelentéktelen csökkenő sávban mozog.

btcusdt napos coinbase.PNG

Élő chart: https://www.tradingview.com/chart/BTCUSDT/jZgTKEVr-BTC-USDT-Elliott-waves/
Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/gGUODhg1/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/K1Yz6S40/
Pillanat kép napos Bitstamp: https://www.tradingview.com/x/LPrm5lOT/
Pillanat kép 4 órás Coinbase: https://www.tradingview.com/x/RMh94rN6/


ETH, barna sáv amin belül csökken jelenleg az ár ez most egy enyhe lehetőséget mutat a felfelé történő kilépésre, ebben talán segíti ha a zöld támasz szintről vissza tud pattanni és ha ez nem sikerül, akkor tovább esik az ára 408$-os támasz szintnél tehet ismét egy próbát, arra hogy megforduljon ez a csökkenő trend.

ethusdt 1h.PNG

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/6qrnjgaV/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/dW8ED6oT/


ZEC, itt még sajnos azt sem lehet kijelenteni hogy a csökkenő Elliott impulzus lezárult, mivel ami emelkedés volt, abban elfogadható ABC korrekciós hullámot se lehet felrajzolni, illetve egy aprót igen, de abból majd csak utólag tudunk okosak lenni, viszont az már késő lesz . Tehát ami megállapítható hogy az utóbbi 24 órában nem történt semmi, viszont ez a folytatás szempontjából se a legideálisabb történés.

zecusdt 1h.PNG

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/3QCqwWHC/


DASH, elég jól látható módon a csökkenés továbbra is a barna sávon belül történik, amelynek az ellenállása jelenleg is támadás alatt áll és ha sikerül áttörni, akkor egy ABC korrekciót kellene lássunk 400$ környéki zárással, ha ez kicsit jobban sikerülne, tehát 420$-ig, fibo 0.61 szintig tudna eljutni, ott talán megtudna kapaszkodni az ár. Viszont ha csak egy kisebb ABC korrekció következik az impulzus 4. szintjének magasságában történő zárással, akkor ott még el kell viselnünk legalább egy csökkenő ABC hullámot, amely után talán kialakul egy Elliott hullám, ha ez nem sikerül, akkor itt is egy oldalazásból a folytatásban nagyobb eséllyel lefelé léphet ki az ár.

dashusdt 1h.PNG

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/8lzpQxpg/


LTC, utólag nézegetjük ezt a csökkenő Elliott impulzust, amit egy csúccsal visszább is zárhatnánk a 137$-t elérő szinten és abból még egy nagyon apró emelkedő ABC hullámot is tudnánk rajzolni, viszont onnan ismét csökkenésnek indult az ár, amit jelenleg már egy újabb csökkenő ABC hullám rajzolhatunk fel. Viszont mi bízunk abban hogy az elért impulzus ebben a formában megfelelő és a folytatásban egy ABC korrekció a 152$-os szintén vissza tud erősödni az ár. Abban az esetben ha mégis a 137$-os szinten kellett volna ezt az impulzus zárjuk és az azt követő két ABC hullámot vesszük figyelembe, az se egy rossz megoldás, ebben az esetben most egy emelkedő Elliott hullámra kellene számítsunk, ami végeredményét tekintve sokkal jobban végződhetne mint ha 152$-os szinten zára az elkövetkező korrekció.

ltcusdt 1h.PNG

Pillanat kép1 órás: https://www.tradingview.com/x/MQnHsQsl/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/LIjEVpRP/


XRP, az emelkedő ABC korrekciós hullámnak, sikerült a 4. szint magasságában zárni, amit azóta már követett egy csökkenő irányú ABC hullám is, ez ebben a formában még jó, mivel ez alapot tud biztosítani egy emelkedő Elliott hullámnak. Viszont ha ez nem sikerül, akkor valószínű további visszaesést fogunk látni, mivel ez a két ABC hullám egyben egy veszélyes kisebb csökkenő fej-váll alakzatot is kialakított, amivel az 54$-os szintig biztosan vissza esik az ár. Erre az utóbbi két napos mozgásra, azonban rajzolhatnánk egy oldalazó sávot is. ami az impulzus 4.-5. szintje között alakult ki, illetve még egy enyhén szűkülő háromszög alakzat is rajzolhatunk, ami sajnos lefelé a folytatásra utal de talán ez a két ABC hullám megoldja ezt a problémát és sikerül felfelé elmozdulni.

xrpusdt 1h.PNG

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/QfwlyE1I/


REP, az utóbbi 24 órában sem haladtunk előre sokat, mert ami megállapítható az inkább egy oldalazó mozgás. Volt itt nekünk egy piros árboc alakzatunk, amin belül a háromszögben elég szépen végigment a mozgás, viszont az E érintés után, szemben ment az elvárással a mozgás, majd a folytatásban lefelé kilépett, de mint látjuk ez nem volt egy nagy visszaesés, aminek eredményeként kaptunk egy enyhén csökkenő sávot, ami ebben a formában már zászló alakzatot jelent, aminek az érdekessége hogy még ebből is felfelé a piros nyílnak megfelelő irányba tudnánk elmozdulni, majd a célját tekintve sem térnék el attól.

repusdt 1h.PNG

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/zR0AkC3d/


ETC, ezzel a két ABC hullámmal sikerült egy kisebb emelkedő sávot kialakítani, aminek a folytatásaként mindenképp várnák egy Elliott hullámot, amivel határozottan sikerülhetne átlépni a csökkenő trendvonalon. Ezt a sáv is elég jól mutatja és ezzel az Elliott hullámmal, ha sikerülne a 19.5$-os ellenállás fölé jutni, akkor lassan már beszélhetnénk trendfordulóról is. Azonban abban az esetben ha itt ismét csak egy kisebb emelkedés jön, amivel nagyjából ha 17$-os ellenállásig jutunk el, akkor az továbbra is veszélyes csökkenő zászló alakzatot jelent, amelynek a végén elkerülhetetlen a 13$-os támaszra érkezés és ott ismét abban kell bíznunk hogy kialakul valami fordulat.

etcusdt 1h.PNG

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/kpkkCt91/


XMR, emelkedő ABC korrekciós hullámot keresnénk, ami az A hullám után látható kisebb visszaesést követő emelkedésnél egy hajszállal alkalmas lenne arra hogy egy elég furcsa ABC hullámos zárjunk. Viszont ahogy látszik én egy sokkal nagyobb hullámot rajzoltam jelenleg be, ami nagyjából a 4. szint magasságában a csökkenő trendvonal érintésével zárhatná ezt a korrekciót. Tehát ha végül így tudna alakulni a szituáció az már egészen jó további helyzeteket is kialakíthat. Felhúztam a Fibonacci erre az utolsó sávban történő visszaesésre, ahol azt látjuk hogy ha a 208$-os ellenállásig vissza tudná erősödni az ár és onnan visszajönne a trendvonalra az egy viszonylag nagyobb emelkedő Elliott hullámnak a kezdeti két hulláma is lehetne. Ez a bizonyos Elliott hullám kicsit nagyobb eséllyel, talán még akkor is létrejöhet ha sikerült a trendvonalat elérjük, majd egy kisebb csökkenő irányba mutató ABC hullámmal zárni és onnan kezdődhetne meg a trendvonal átlépése, majd az bizonyos két kezdeti hullám kialakulása.

xmrusdt 1h.PNG

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/0hWOqBAq/


NXT, itt már be is rajzoltam egy oldalazó sávot, mivel elég határozottan ezen belül zajlik a mozgás, igaz hogy még a felső szintjét nem értük el és ebben a formában még egy háromszöget és rajzolhatnánk de ettől függetlenül ez az uralkodó mozgást ezen sávon belül látható. Tehát ha ebből a sávban valamilyen módon nem sikerül felfelé kikeveredni, akkor a piros nyílnak megfelelően lefelé ki is lép az ár, és akkor nagy valószínűséggel a 0.10$-os támasz szinten kötünk ki.

nxtusdt 1h.PNG

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/visVxZny/


STR, egyenlőre még csak egy apró sikert értünk el azzal hogy a barna ellenálláson felfelé sikerült átlépni, majd a mostani órákban újra visszajönni erre a barna immár támasz szintre. A folytatásban ha nem sikerül újra felfelé vegyük az irányt és átlépünk a zöld ellenálláson, akkor talán ennek a csökkenő zászló alakzatnak a veszélye ismét fennáll. Azonban, ami itt egy kicsi aggodalmat okozhat az nem más, minthogy miután átléptünk a barna ellenálláson és a zöld ellenállásról visszajöttünk, az a visszalépés már valójában a vissza tesztet jelenthette és az abból történő újbóli emelkedésnél kellett volna átlépjünk a zöld ellenálláson. Tehát itt most kétséges hogy ez a barna támasz megtudja e fogni az esést vagy ez a jelenleg kialakult nagyon apró kisebb zászló alakzat a piros támaszig visszatolja ismét az árat, ami így újra a kék nyílnak megfelelő lefelé történő folytatást eredményezné.

strusdt 1h.PNG

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/luY5zDJx/


BCH, ezt a rajzot már nagyon nem nevezhetjük zászló alakzatnak és a felfelé mutató piros nyíl már talán el is vesztette jelentőségét, de talán arra még jó hogy mutassa az ideális irányt.
Egy jól látható sávon belül csökken az ár, aminek a vége felé sikerülne néhányszor kinézni lefelé, viszont a fő mozgás továbbra is a sávon belül zajlik.
Berajzoltam egy zöld csökkenő ék alakzat, amiből ha sikerülne felfelé kilépni, akkor jó eséllyel számíthatnánk arra hogy megközelítsük a csökkenő trendvonalat, ami a sáv ellenállását is jelenti, ahol nyílhat egy lehetőség arra hogy kilépjünk ebből a sávból. Viszont ha sávon belüli mozgás nézzük, akkor még egy újabb ellenállásra simán van lehetősége visszajönni az árnak, ami már megközelítené a 800$-os szintet is, tehát ha választani lehet, akkor inkább most próbáljuk majd kilépni ebből a csökkenő sávból.

bchusdt 1h.PNG

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/G62dK9qj/


NEO, csökkenő trendben ez a felfelé mutató háromszög alakzat, nem tudom mennyire életképes, viszont ha sikerülne az ellenállásán átlépni, akkor az alkalmas lehet valami kisebb megugrásra, nagy meglepetés esetén a 83$-os ellenállásra is. Talán az itt is nyújt egy kis segítséget hogy sikerült két ABC hullámot és kialakítani a mozgásnak, aminek a folytatásában így már lenne értelme egy Elliott hullámnak is kialakulni, amivel ha kilép az ár a háromszögből, akkor már van mibe kapaszkodni az emelkedés esetén is.

neousdt 1h.PNG

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/eojBCbpt/


Ha van javaslatod illetve kritikád azt ne tartsd magadban, jelezd hozzászólásban! Napközbeni változásokat a Facebook poszt alatt jelzem! https://www.facebook.com/groups/CryptoTraderHungary/
BTC Donate lehetőség: 142DRhk1b522S5e3B7Cn1pParJnrVjEF3s
LTC Donate lehetőség: Leiq3BUWt6W7bALNjKTJBUNDXqVYSavYhF

Authors get paid when people like you upvote their post.
If you enjoyed what you read here, create your account today and start earning FREE STEEM!
Sort Order:  

Good afternoon. I have a request for you.Could you sign for me, and in return, I'll sign for you.

Köszönöm az elemzést. A btc oldalazásnak az lehet az egyik oka, hogy tegnap a fibo 0.786 szintet nem sikerült elérni, csak ma hajnalban lett pontosan megérintve a 7.725 $-os szint, ami alapja a jelenlegi emelkedésnek. Szerintem most jön egy-két zöld nap. Ether remélem felrobban a naposon soha nem látott alacsony értékű RSI-vel.