BTC, erre a hullámra vártam mivel az ezt megelőző Eliott hullámot nem követte egy teljes ABC korrekció így a levegőben lógott a folytatás, amire meg is érkezett ez az újabb Elliott hullám lehetőség, reméljük aktiválódik és akkor követhetjük egészen az 5. célszintig. Mint láthatjuk ennek a hullának az 1. szintjéhez felhúzott csökkenő Fibonacci skála szerint a leszúrás, ami egyben a 2. korrekciós szint is lehet számomra tökéletes 0.38-0.5 szintek között jelölte ki az alját. Ez a leszúrás már akkor egy jelzés volt egy pozitív folytatásra, sőt tegnap délután is jelentkezett egy ilyen gyertya. Ezek a leszúrások illetve az a pont ahol megszakad az ABC korrekciós hullám kirajzolt egy emelkedő trend vonalat, amiből már szerintem érdemes kiindulni és ezt a most berajzolt Elliott hullámot meglovagolni. 1. szint átlépése esetén célba is vehetnénk a 3. szintet amit fibo 2.61, 14000$ környékére jelez. További eseményekre értelemszerűen még várni kell de a most berajzolt tervekben egy 1500$-os korrekció után bőven 16500$ fölé és mehetünk.
Napos idősíkon ennél jobban nem lehetett volna berajzolnia hullámot, habár időközben volt módosítás mivel az előző csúcsokból kiindulva, amelyek két hónapos követték egymást ezért gondoltam hogy az 5. szint is két hónapos csúszással fog valószínű elérésre kerülni, amint látszik az eredetileg berajzolt December eleje lesz mégis a jó elképzelés.
Élő chart: https://www.tradingview.com/chart/BTCUSDT/2QlxpRcM-BTC-Elliott-waves/
Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/PisTFTOR/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/sx8FEEFs/
ETH, az Elliott hullámunk folytatása elég sokáig várat magára remélhetőleg ezt a punnyadást az esetleges BTC hullám lehetőség kicsit felélénkíti és folytatódhat végre a 3. szint irányába történő haladás. Itt most berajzoltam egy fej-váll alakzatot, ami reméljük csak egy félig sikerült rajz lesz de azért figyeljünk rá hogy itt van ez is.
Élő chart: https://www.tradingview.com/chart/ETHUSDT/ulScCHLf-ETH/
Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/qnUCZ26u/
ZEC, tovább nyúlik itt is az oldalazás mint egy jó rétes, ezért csak arra a jótékony Bitcoin hullámra támaszkodhatunk itt is hátha végre sikerül elrugaszkodni ebből a helyzetről. RSI indikátor is most kezdte meg nemrég a felfelé haladó útját ez egyelőre így sokat még nem mutat de ha elérné a tetejét és ott tudna ragadni az a gyertyákra is jó hatással lenne.
Élő chart: https://www.tradingview.com/chart/ZECUSDT/iRuf4B8i-ZEC-USDT/
Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/dZH47wAW/
DASH, egyelőre még sok meló kell itt hogy láthassam valamit amibe bele tudnánk kapaszkodni. Rajzoltam egy újabb sávot egyenlőre ennél az oldalazásnál többet nem lehet belelátni a chartba. Emelkedő Fibonaccit azért húztam fel oda mivel az a korrekciós visszalépés alkalmas lehet egy Elliott hullám 2. szintjének viszont ez a hosszú oldalazás teljesen torz képet ad ennek a hullámnak az életben maradására.
Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/yWotMCga/
LTC, kék hullámok egyenlőre még nem érte el azt a 108$-os szintet, amit előre berajzoltam, viszont ettől függetlenül én lezárom ezt a hullámot és az 5. szintet behúzom a 106.40$-os csúcshoz. Szintén berajzolok egy ezt követő ABC korrekciós hullámot, ahol az utolsó fázis elég kicsire sikerült de lejjebb zárult mint az előző csúcs ezért fogadjuk el. Az indok amiért ezt a megoldást jónak látom az egy következő Elliott hullám indulás. Ez a hullám jóval kisebb mint az előző és a 3 szint 109.50$ környékére várható ez azért jó nekünk mivel még a kék hullám utolsó fázisa miatt pozícióban vagyunk tehát azt a nyitott pozíciót ebben a hullámban fogjuk majd zárni.
Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/EQqpOMtz/
XRP, ez egy szintén nagyon hosszú oldalazás, ami ráadásul még fej-váll gyanús is és ez felveti annak a kérdés érdemes e itt még pozícióban maradni, vagy szálljunk ki egy kevés mínusszal, amit ugyebár még nem indokolná például a fibo szint sem, ami már kétszer sikeresen vissza pattanni.0.61 szintről. Tehát van még esély a hullám folytatására de ezzel a hosszú elnyújtott mozgással már akár másra is.
Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/ZxK4hCf9/
REP, figyeljünk oda mert erről a vágányról a vonat indulhat az északi sark irányába. Fibonacci felhúzva az előző kék Elliott hullám aljához illetve a jelenlegi csúcshoz 47.83$-ra. Azzal az indokkal hogy ebből esetleg még egy óriás Elliot hullám is indulhat, habár ez kicsit már lejjebb van korrekció tekintetében, 0.5 fibo szint alatt de még arra alkalmas lehet hogy egy megindulással 1.61 szintig eljussunk vele ha ő is úgy akarja. Illetve itt van még a barna háromszög alakzat, ami közelít a beszűkülés végéhez így szintén arra utaló jelet mutat hogy jó esélyünk van felfelé további emelkedésre.
Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/qJUMjN6z/
ETC, Elliott 3. és 4. szintek között egy óriási oldalazással töltjük a napjainkat. Ez is egy jó időtöltés de még jobban örülnénk ha innen tovább tudnánk lépni és a 3. szintet átlépésénél beszállhatnánk a buliba.
Élő chart: https://www.tradingview.com/chart/ETCUSDT/g4ObuwPY-ETC-weekly-waves/
Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/ZBXQSPIp/
XMR, szépen haladunk Elliott 5. szintje felé de itt vegyük figyelembe a 4. kollekció benézett fibo 0.5 szint alá, tehát a várható célszínt 1.61 és 2.61 szintek között várható, viszont egyenlőre szépen halad felfelé ezért még izgulásra egyenlőre nincs okunk, főleg ha még kapunk egy kis segítséget a Bitcointól is.
Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/bs6S7ph8/
NXT, zöld Elliott hullám 5. szintjét még nem húztam a legfelső csúcshoz, már csak azért sem hogy lássuk a végleges csúcsot ritkán találjuk el, nekünk elég ha egy biztos minimum szintet elérünk a többi pedig legyen ráadás ha kiszálltunk, ha nem. Tehát ha most elérte a mozgása csúcsát és végre megkezdődik a korrekció azt erről a 0.50$-os szintről számolhatjuk a végső célját tekintve pedig még 0.3$ környéke sem kizárt, minden azon múlik a lila trend vonalnál hogy viselkedik a mozgás.
Élő chart: https://www.tradingview.com/chart/NXTUSDT/hAiUHQp2-NXT/
Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/QZrLgITY/
STR, itt egyenlőre figyelünk mert az Elliott hullámunkat már zártuk és várnánk egy korrekcióra, ami egyenlőre még csak egy oldalazást mutat nem tudni milyen szándékkal. Azonban ha kicsit nagyobban nézzük a dolgokat akkor azt látjuk hogy kialakult egy ellenállási szint a két Elliott hullám 5. szintjének magasságában illetve alulról ezt körbe fogja egy lila emelkedő trendvonal ez a 2 így együtt kirajzol egy ék alakzatot, aminek a folytatásaként akár még egy újabb emelkedés is kialakulhat.
Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/ay1fy41B/
BCH, tegnap ahhoz kötöttem a pozíció zárását ha átlépi a 3. szintet lefelé, azonban én ezt sikeresen lekéstem és utána emelkedésnek indult újra, ezért még mindig benne vagyok a pozícióban. Közben már kialakult alakját tekintve ráfogható ABC korrekciós hullám, ezért talán a most látható emelkedés egy újabb hullám kezdetének számít, ebben bízva is most már kitartunk ezzel a pozícióval.
Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/hgY5v1gR/
NEO, tegnap délután elértük a hullám 3 szintjét majd meg is kezdődött a korrekció, ami talált magának egy pihenőt a fibo 0.38 szinten azonban azt még nem tudhatjuk ez egy végleges pontja lesz e a 4. korrekciós szint aljának. Annál is inkább gyanús még ez a 4. szint mivel újra e fibo szint felé haladunk, ami akár még újabb és erősebb korrekciós szintet alakíthat ki, például ha találkozik a mozgóátlaggal és ez még a tökéletes fordulási szint is lenne 0.38 és 0.5 szintek között.
Élő chart: https://www.tradingview.com/chart/NEOUSDT/NCaYwENI-NEO-USDT/
Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/qLo2Y6dG/
BTG, ennek a pénznek a mozgását még nagyon szokni kell ezért is húztam, halasztottam hogy bekerüljön a listában, mivel vannak ennél jobb lehetőségek is ahol haszonnal tudunk kereskedni. fordít egy rózsaszín Elliott hullámok aminek a 3. szintjét fibo 1.61 és 2.61 között vártuk előzőleg, ami nagyjából meg is történt, majd utána a korrekció már mint egy elszabadult hajóágyú benézett az 1. szint alá és ezzel a hullámnak is megadta az utolsó döfést. Most jelenleg ott tartunk hogy a csökkenés megállni látszik a piros trend vonalon ez azoknak jó hír akik nem az Elliott hullám szerint döntenek hanem esetleg megcélozták a 400$-t mint célszint.
Élő chart: https://www.tradingview.com/chart/BTGUSDT/FRSbU1jT-Bitcoin-Gold-Wave/
Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/GerTYc8k/
Ha van javaslatod illetve kritikád azt ne tartsd magadban, jelezd hozzászólásban! Napközbeni változásokat a Facebook poszt alatt jelzem! https://www.facebook.com/groups/CryptoTraderHungary/
BTC Donate lehetőség: 142DRhk1b522S5e3B7Cn1pParJnrVjEF3s
LTC Donate lehetőség: Leiq3BUWt6W7bALNjKTJBUNDXqVYSavYhF
Szép munka! Köszönöm! BTC esetén az óráson nekem nem tűnt fel a hullám kialakulása, én csak a beékelődést láttam és a visszapattogást az ellenállásról. Szerintem a 11.700-12.000 közötti sáv taposóaknákkal van tele. Ha azon átküzdi magát az instrumentum, akkor le a kalappal és jöhet a további emelkedés. Ha nem, akkor viszont a naposon látható Elliott (5) szintje után akár egy jelentősebb ABC korrekció is beindulhat...
Downvoting a post can decrease pending rewards and make it less visible. Common reasons:
Submit