A kriptoszféra és a DeFi tér rohamos mértékben növekszik, szinte havonta jelennek meg új projektek és megoldások. A szektor telítődésével ezeknek az új projekteknek egyre nehezebb dolguk van, hiszen nagyon erős a verseny, és egyre nehezebb kitűnni a tömegből. Ennek a problémának a kezelésére indították el a kriptós tőkegyűjtő és akcelerátor platformokat.
A tőkegyűjtő platformok olyan oldalak, amiket arra terveztek, hogy segítsék ezeket a feltörekvő kriptós cégeket abban, hogy a céljuk és a missziójuk megvalósulhasson és adaptációs fázisba lépjenek. Általánosságban nagyon sok formája van annak, hogy ezek a projektek pénzt szerezzenek, lehet ez: ICO, STO, IEO, DYDO, SHO, etc. Ezek a platformok hasonlóan működnek mint a hirdetési pool-ok, így segítik a közösségi finanszírozást is. Nagy előnyük, hogy mielőtt felkerülnének ezek a startup projektek a platformokra, elég komoly átvilágításon mennek keresztül annak érdekében, hogy védjék a befektetők érdekeit és tőkéjét.
Ezenfelül az akcelerátorok segítik csökkenteni a piacra lépés akadályait, mint a költségek és szabályozói követelményeknek való megfelelés. Habár ma már a szektor is tele van ilyen platformokkal, viszont csak kevés nyújt igazán kiváló és megbízható szolgáltatásokat. Mai cikkünkben a legjobb ilyen platformokat tekintjük át.
Binance Launchpad
Binance Launchpad egy token értékesítési platform, amely a közösségi finanszírozás érdekében jött létre. A Binance, az egyik legnépszerűbb kriptotőzsde áll a platform mögött.
Ezen a platformon indultak korábban a legnagyobb DeFi projektek is, mint a Kava, Band protokoll és a BitTorrent. A Binance Launchpad natív coinja a BNB token, így akik részt akarnak venni a működésben projektként vagy befektetőként, birtokolniuk kell egy bizonyos mennyiséget a BNB tokenből.
A projektek regisztrációja egy 8 oldalas Google regisztrációs ív kitöltésével indul, amivel indítható a Launchpad listázás folyamata.
Előnyök
- Nagyon népszerű platform, az új projektek nagy létszámú közösség előtt mutatkozhatnak be
- Hosszú, megbízható és gazdag múltja van
- A befektetők védelmét nagyon szigorú előírások és szabályok biztosítják
- Már a kezdeti regisztráció is elég bonyolult és sok előírásnak kell megfelelni
- Eléggé centralizált, hiszen a felhasználók bejelentkezését központilag bírálják el és sok folyamaton kell végigmenniük
Maker DAO Pad
A Maker DAO pad egy másik nagyon népszerű tőkegyűjtő és akcelerátor oldal. A Maker DAO projekt még 2017-ben indult, az akcelerátor platformjukat pedig két évvel később, 2019-ben indították el. Azóta sok feltörekvő projektnek nyújtott lehetőséget, hogy megmutassák magukat a befektető közösségnek. Széles körű crowdfunding szolgáltatásokat kínál, mint a Dynamic Coin Offering (DYCO), Strong Holder Offering (SHO) és Initial Coin Offerings (ICO).A platform natív tokenje a $DAO. Indulása óta innen nőtte ki magát például az Orion protokoll és az Elrond hálózat.
A Binance-hez hasonlóan a Maker DAO is egy centralizált platform, így a projekteknek itt is nagyon sok követelménynek kell megfelelni ahhoz, hogy listázásra kerülhessenek.
Előnyök
- Már több mint két éve működik, nagy befektetői közösséggel
- A tőkegyűjtő szolgáltatások mellett a platform Software-as-a-Service (SaaS) opciókat is kínál az új projekteknek
- A DYCO opció lehetővé teszi a projekteknek a “refund”-ot is, azaz újabb tőkebevonást, ha az eredeti tőkebevonással nem voltak megelégedve
- Itt is nagyon sok a követelmény, aminek meg kell felelni
- Centralizált mivolta megnehezíti a bekerülést
Unicrypt decentralizált tőkegyűjtő és akcelerátor
Utolsónak vegyünk egy decentralizált megoldást is, amit az Unicrypt fejleszt. Itt nincs szükség regisztrációra, KYC, AML azonosításra, bárki indíthat úgynevezett “pre-sales”, azaz előértékesítést. Hasonlít az UniSwap-ra, ahol szintén bárki listázhatja a tokenét.A platform lehetővé teszi a startupoknak, hogy elindítsák a saját ICO-jukat anélkül, hogy meg kellene felelniük a szabályozói követelményeknek, de ez nem jelenti azt, hogy nincs előkövetelmény:
- Egy tokenindítás esetén meg kell határozni egy soft és hard értékesítési limitet
- A tokenlikviditás legalább 30%-át az UniSwapon kell lekötni
- A presalest két körben lehet lebonyolítani, és csak UNCL és UNCX tulajdonosok vehetnek részt az első körben. Az első kör pedig maximum két órás lehet.
- Ha a platform nem éri el a hard limitet az első körben, akkor indulhat a második kör, ami akár két hétig is tarthat és mindenki számára hozzáférhető és befektethet a projektekbe.
Viszont volt pár sikeres projekt is, ami innen nőtte ki magát, talán a legnevesebb a Graphlinq és a Savix.
A Graphlinq különösen figyelemre méltó, mivel a hard befektetési tőkelimitet mindössze 30 másodperc alatt érte el, és kevesebb mint 24 óra alatt 30 millió dollár értékű coint gyűjtött.
Előnyök
- Az Unicrypt tőkegyűjtő és akcelerátor decentralizált és egyben automatizált
- Nincsenek tőkepiaci előírások, aminek meg kellene felelni
- Szigorú auditfolyamatokat vezettek be a befektetők pénzének védelme érdekében
- Még elég új a platform, így nincs még elég nagy közösség mögötte
- Nem minden esetben tudja megvédeni a felhasználókat az átverésektől