Nem vagyok író, nem vagyok költő; mezei blogger vagyok.
Tudjátok mi a jó abban, hogy nem akarsz sem költői, sem írói magasságokba emelkedni? Az, hogy azt és úgy írsz, amit csak akarsz.
Ki ne szeretne jól írni, aki ír? De nem is ez a kérdés, hanem az, hogy mi számít jónak? Megmondom én. Az, amit a "nagyok" annak tartanak. Semmi más. Tudniillik még a költészet is egzakt tudomány, csak úgy jó, ha olyan, amilyennek elvárják.
Miután az egyik irományom kicsit több embert ért el, megláthattam, hogy az olvasóknak tetszik, na de a szakma elitje (?) szerint a világon ilyen rossz nem volt eddig. Még szerencse, hogy nem annak a pár ***nak írok, hanem inkább mindenki másnak – de főleg magamnak.
Tehát ne ijedjetek meg ott a zárt körű klubjaitokban, eszem ágában sincs hozzátok tartozni! Kicsit olyan ez, minthogy Crowley azért nem akart sakk nagymester lenni, mert meglátta, milyenek a sakk nagymesterek... nem akart ahhoz a számára szánalmas bandához tartozni, még ha szerette is a sakkot.
Szóval csak nektek: amit én írok, az #nemvers, #nemproza, semmi köze ahhoz a megfelelési kényszeres kreálmányhoz, amit elvárnátok tőlem.
Peace!
