Tudtad, legyőzöm a lehetetlent – úgy leszsteemCreated with Sketch.

in ossian •  7 years ago 

idézet

Anyám szegény, segített, szurkolt nekem
Hogy legyen más, legyen szebb az én életem
Azóta már, mióta sorsom hordom
Ő velem van álmomban, az ő álmát is én álmodtam
– Ossian


Édesanyám nem volt olyan végletekig álmodozó, mint én. Próbált a földön maradni, kis, hétköznapi célokat tűzött ki, ami még így is háborúkkal ért fel. Tisztelem ezért a végtelen kitartásért.

A kitartást örököltem tőle, a józanságot nem. Nekem józan ésszel felfoghatatlan messzeségben lebegő álmaim vannak. Nem kellenek kisebbek, megvalósíthatóak, elérhetőek. Nekem az kell, ami kell, nem érdekel, hogy lehetetlen, nevetséges, vagy felháborító. Ezt ő mindig jól tudta.

Valamiért nem terelt más irányba. Tudta, hogy hiába beszélne ellene, vagy talán látott bennem valamit, ami azt sugallta neki, hogy én nem úgy álmodozom, mint bárki más – én komolyan beszélek. És aki komolyan beszél, annak nem álmai vannak, hanem céljai. És akinek céljai vannak, az tesz értük.


Köszönöm, hogy nem ölted ki belőlem az álmokat! Cserébe az égi páholyból nézheted, ahogy túllépek azon, ami jutott, mert harcolok azért, ami kell.


A kis, megvalósítható célokat az átlagos akarattal rendelkezők tűzik ki. Viszonylag sűrűn megvalósulnak annak ellenére, hogy nem adnak bele mindent, és az első nagyobb nehézségnél kihátrálnak. Fájdalommentes élet, kb. "olyan, ami jár."
Aki a megvalósíthatatlanra vágyik, eleve erős akarattal kell, hogy rendelkezzen, különben hamar le is tesz róla, mint legtöbben, mikor a lottó ötös utáni életszínvonalról álmodoznak pár percig, aztán leülnek a TV elé "megvalósítani", mert úgy könnyebb, kifogás meg úgyis van bőven.

Az olyanok, mint én, egy percig nem mondanak le az álmokról, nem helyettesítik kisebbel. Ez nem irigylendő, hanem – magyarán megmondva – szar ügy; nem egyszerű így élni. Elviseljük, ami van, de nem elégszünk meg vele. A fajtám hajlandó tűrni, szenvedni, lemondani, nélkülözni értük – de nem hajlandó lemondani róluk. És mégis, legtöbbünk elbukik.

De akinek sikerül...


Az idézetek arra valók, hogy szebb szavakkal mondják el, amit amúgy is tudsz vagy érzel. Ezért osztják meg olyan sokan őket és ezért tettem őket könnyen megoszthatóvá. Helyettem is beszélnek...

via busy v2 beta

Authors get paid when people like you upvote their post.
If you enjoyed what you read here, create your account today and start earning FREE STEEM!