Jönnek a visszavágók a Bajnokok Ligája nyolcaddöntÅjében, ahol a Valencia az olasz Atalanta csapatát fogadja. Megvizsgáljuk, melyek azok a tényezÅk, amik által a legtöbbet ki tudjuk hozni ebbÅl a mérkÅzésbÅl. Megnézzük, mi történt a csapatok háza táján, milyen formában várják a meccset, kik nem állhatnak az edzÅk rendelkezésére, és megtippeljük a végeredményt.
Lehetséges, sÅt, elég valószínű, hogy ez a párharc már eldÅlt. A Valenciának három gólos hátrányt kellene ledolgoznia, miután a San Siroban 4-1-es vereséget szenvedett. A mérkÅzésrÅl szóló rövid összefoglalónkat itt olvashatjátok.
Nincs túlságosan jó formában Albert Celades csapata. Utolsó öt bajnoki meccsükön mindössze egyszer tudtak gyÅzni, a hetek (sÅt, lassan hónapok) óta gyengélkedÅ Betis ellen. Bár a tegnap este után felértékelÅdik ez a gyÅzelem, hiszen a Betis 2-1-re legyÅzte a Real Madridot. Simán kikaptak viszont a Getafetól és a Real Sociedadtól, mindkét mérkÅzésen 3-0 lett az eredmény. A hétvégén Vitóriába látogattak, ahol a Deportivo Alavés vendégei voltak, gyÅzni itt sem sikerült. Dani Parejo bombagóljára a második félidÅben Ãdgar Mendez válaszolt, így 1-1-es döntetlennel végeztek a felek.
A La Ligában a Valencia lecsúszott az európai kupaindulást érÅ helyekrÅl, jelenleg már csak a hetedikek, és jelenlegi formájukat tekintve lehetséges, hogy nem sikerül visszakapaszkodni. Tizenegy meccs van még hátra az idei szezonból, a közvetlen riválisaikkal már nem játszanak, de utaznak még a Real Madridhoz, a Villarrealhoz és a Sevillához, valamint fogadják a Bilbaot, csak hogy a nehezebb meccseket emeljem ki.
A mérkÅzésre egyébként zárt kapuk mögött kerül sor. Ezt a spanyol egészségügyi miniszter, Salvador Illa jelentette be a