A világbajnokság második napján délelőtt a házigazda Osztrák csapattal játszunk. Jobb eredményt várunk mint a tegnapi, de ők is kemény ellenfélnek számítanak.
A mérkőzés kb. kétharmadáig jól tartottuk magunkat, de utána kicsit szétcsúszott a csapat és sajnos néhány játékosunk le is sérült. Reméljük, hogy gyorsan meggyógyulnak. Bár ezt a meccset is elvesztettük, összességében nézve jók voltunk.
Ebéd után az egyik szobában összegyűlt a csapat és megnéztük a közvetítést a következő ellenfelünk játékáról. Ha már így együtt voltunk a mai meccsünket is visszanéztük. Azon kívül, hogy a délután jó hangulatban telt és jókat nevettünk meg poénkodtunk, átbeszéltük, hogy mik a hibáink és min kell még javítanunk. Arra a következtetésre jutottunk, hogy jobban játszottunk, mint azt a helyszínen gondoltuk és van esélyünk mások ellen nyerni. Az is bíztató, hogy a szervezők és a többi csapat is pozitívan áll hozzá a nagyok világában még kezdő csapatunkhoz és új szurkolókat is szereztünk.
Este viszont elérkezett a nap szomorú pontja. A háttér stábunk egy részé velem együtt elindult haza, mert másnap dolgoznunk kell. Nagyon nem örültünk, hogy ott kell hagynunk a csapatot, hiszen ez az esemény mindenkinek valami különleges. Útközben már arról beszéltünk, hogy ki hogy fogja megoldani, hogy megnézhesse a közvetítést holnap munkaidőben. Itthonról is szurkolunk a fiúknak és ha tehetitek, tartsatok velünk az élő közvetítésen.
Link az közvetítéshezn: https://m.youtube.com/UnderwaterRugbyWorldChampionships?uid=ir64tlXKGOU1uAJDTBoDIg
Posted using Partiko Android
Thank you so much for being an awesome Partiko user! We have just given you a free upvote!
The more Partiko Points you have, the more likely you will get a free upvote from us! You can earn 30 Partiko Points for each post made using Partiko, and you can make 10 Points per comment.
One easy way to earn Partiko Point fast is to look at posts under the #introduceyourself tag and welcome new Steem users by commenting under their posts using Partiko!
If you have questions, don't feel hesitant to reach out to us by sending us a Partiko Message, or leaving a comment under our post!
Downvoting a post can decrease pending rewards and make it less visible. Common reasons:
Submit
Congratulations @schiba! You have completed the following achievement on the Steem blockchain and have been rewarded with new badge(s) :
You can view your badges on your Steem Board and compare to others on the Steem Ranking
If you no longer want to receive notifications, reply to this comment with the word
STOP
To support your work, I also upvoted your post!
Vote for @Steemitboard as a witness to get one more award and increased upvotes!
Downvoting a post can decrease pending rewards and make it less visible. Common reasons:
Submit