Az arany-ezüst arány egy nagyon érdekes szám. Úgy kapjuk, hogy elosztjuk a két árat, tehát azt mutatja, hogy 1 egység aranyon hány egység ezüstöt tudunk venni. Jelenleg ez a szám 75,15.
1 kiló arany 75 kiló 15 deka ezüstöt ér jelenleg.
Miért érdekes ez a szám? Mert ezt a számot sok-sok évre visszamenőleg tudjuk nézni.
Ez a grafikon a 17. század végétől követi az arányt 2012-ig. Látható rajta, hogy az 1800-as évek végéig fix volt a két nemesfém ára, mindegyik bank arany alapon volt, és annyi pénz volt a rendszerben, amennyi aranytartalék volt a központi bankban. Általában ettől akkor szoktak eltérni, amikor nagy háború van, és kell az országoknak a pénz, illetve, ha a központi bankosok túlságosan mohók lesznek.
Az érdekessége az egésznek, hogy azért volt 12 és 16 között ez az arányszám, mert ennyivel több ezüstöt termeltek ki. Gyakorlatilag amit kibányásztak minden évben, az nagyjából 2 százalékkal volt több mint az előző évi mind az aranynál, mind az ezüstnél, és mivel minden nemesfém megmaradt a pénzrendszer keringésében, 2 százalék volt az infláció, következményképp az arányszám fix volt több ezer évig.
A 2 világháború alatt mivel szükség volt sok-sok pénzre, hogy tudják fizetni a háború költségeit, letértek az arany-alapról az államok, ami a pénz bedőlését jelentette, és hiperinflációt - de erről majd máskor.
Az elmúlt 50-60 évben nagy változás állt be. Míg az aranyat továbbra is nagyrészt halmozzák, addig az ezüstöt felhasználják az iparban. Ez rendkívül nagy horderejű, mert megváltozott egy 3000 éve tartó esemény. Oda jutottunk, hogy arany van nagyon sok, ezüst pedig felhasználódik, és olyan kicsi mennyiségben kell a műszaki dolgainkhoz, hogy azt nem érdemes újra hasznosítani. Régebben a röntgen és fénykép gyártáshoz (80-as évek), most főleg műszaki dolgokba és napelemekbe.
Az elmúlt évben 65-75 között mozgott ez az arányszám.
De ha nemesfém portfóliónk van, akkor érdemes megjegyezni, hogy 80-nál mindent ezüstbe, 45-nél mindent aranyba technika elég jól működött az elmúlt 30 évben.
A jelenlegi kitermelés 2015-ben elérte a csúcsot, 3100 tonnát aranyból, 28.000 tonnát ezüstből. 2016ban ezt "csak" tartották. Tehát a bányászatban 9:1 arány van, bár nem győzöm hangsúlyozni, hogy az ezüstöt felhasználja az ipar, míg az aranyat nem.
2011 nyara óta, mivel a két fém ára radikálisan esett, a bányák nagy része úgynevezett "high-grade" bányászatot folytat, ami annyit jelent, hogy azt a részt bányásszák, ahol sok a nemesfém. Ez profitábilissá tette őket még a mostani 30%-al olcsóbb arany és 60%-al olcsóbb ezüst árak mellett is, de a bánya 20-25 éves élettartamát drasztikusan csökkenti.
Ugyanúgy 2011 óta a nemesfém bánya kutató cégek, és a nagy cégeknek az új bányák feltárási kiadásai csaknem teljesen eltűntek, ami a következő 10 évben fogja éreztetni hatását. Jelenleg 85%-al kevesebb aranyat és ezüstöt találunk a földkéregben mint 2006-ban.
Ééés még 1 infó. Mivel az ezüst jóval könyebb, mint az arany, a lelőhelyeken először az ezüstöt hozzák fel, mert az közelebb van a talajhoz.
Mindent összevetve csökken a kitermelés és a nő a felhasználás, és várható, hogy az arányszám a jelenlegi 75-ről le fog csökkenni.
Köszönöm, hogy elolvastad!
Üdvözlettel: Zoltán